"Igazán attól fáj az ütés, kitől simogatást várnál, s nem adhatod vissza, mert rögtön belehalnál. "

Boldog vagyok, talán még sosem voltam ennyire. A múltkori bejegyzésem megírása után pár órával megjelent nálam, teljesen meglepetésszerűen, mert úgy volt, hogy  azon a hétvégén nem jön Magyarországra. Azonnal a nyakába ugrottam, elvitt magához, és az egész hétvégét együtt töltöttük.  Azóta pedig egy csodás hetet töltöttem külföldön NÁLA, és lassan 3 hete hogy együtt vagyunk.

Minél távolabb vagyunk egy élménytől, annál közelebb érezzük a szívünkhöz, hiába próbáljuk meg elfojtani és elfelejteni. Amikor száműzetésben vagyunk, minden apró emléket féltve őrizgetünk, ami a gyökereinket juttatja eszünkbe. Amikor távol vagyunk a szeretett lénytől, minden járókelő őrá emlékeztet. „AMIT A SZEM NEM LÁT, A SZÍV AZT IS ÉRZI”

“A távollét szerelmesek közt úgy hat, mint a szél a tűzre: a kis szerelmet eloltja, a nagyot tűzvésszé növeli.”

Mostanság körülvesznek az emberek, jobban mint eddig. Olyan ez, mint mikor tavasszal kinyílnak a virágok, és a méhek dongnak körülöttük. Az elmúlt egy hónapban nem volt olyan nap, amikor munka után csak az itthoni ücsörgés-pihenés szolgált volna legizgalmasabb programként. Hol ide, hol oda, de valahová és valakivel/valakikkel mindig mentem. A külföldi srác visszautazott, de pár héttel később ismét hazajött, találkoztunk. Az itthon töltött hétvégéje első napján megvolt köztünk a két lépés, majd másnap már egymás nyakába borulva beszélgettünk apró csókok kíséretében. Az estét külön töltöttük, mely folyamán azért tudomásomra jutott, hogy miután elváltak útjaink, egy másik hölgyeménynél landolt, kitudja milyen okból. Volt már erre példa korábban is, de eddig nem tulajdonítottam neki ekkora jelentőséget. 

Az esti programom során - melyen rengeteg barátommal vettem részt és elfogyasztottunk egy kevés alkoholt - egyszercsak üzenetet kaptam a kedves széptevős hülyítős sráctól, hogy találkozzunk, majd eljött oda ahol voltam, és sétáltunk egyet. Természtesen hamar leszűrte, hogy be vagyok csiccsentve, ugyanis mindent a fejéhez vágtam amit eddig nem értettem a viselkedésében, vagy ami eddig nem tetszett.  Robbant a bomba, aztán a vége persze az lett hogy megcsókolt, és a tervezett fél órás sétából 2 órás csókcsata lett. Még a séta elején közölte, hogy már nincs meg a barátnője, bár már akkor tudtam, hogy ez az állapot csak ideig-óráig fog tartani. Megbeszéltük, hogy a hétvégén ismét találkozunk. Azóta beszéltünk párszor a neten, majd ma este véletlenül láttam a városban a barátnőjével, abból viszont nem derült ki, hogy éppen együtt vannak-e. Viszont hétvége van, és nem keresett. Sürgősen törölnöm kéne az elmémből őt, tudom jól....

Mindeközben a külföldi sráccal átbeszéltünk egy teljes éjszakát, másnap én 2 óra, ő 20 perc alvás után ment(em) munkába. Mindketten tudjuk, hogy semmi értelme belekezdeni semmi komolyabba, hiszen a távkapcsolatnak semmi értelme nem lenne, ő pedig még évekig nem költözik haza. Tehát megy a szenvedés, és jelenleg úgy fest, hogy 2-3 hetente egy hétvégére van pasim. Ahhoz képest, hogy lassan 1 éve nem volt kapcsolatom, ez egy csekély vígaszdíj...

Vagy én vagyok az aki túl sokat akar, miközben túl keveset ad? Nem tudok megbízni egyikben sem.... 

"Kisasszonyok, ne sírjatok! A férfi mind kalandor, Fél lába itt, fél lába ott, Csak gondtalan csatangol. Ne sírj, leány, A férfiért, Légy hetyke, fürge, pörge, Csak vállat vonj, ha bánat ért - Hej, táncra, körbe-körbe! Ne nyújtsd a jajt, ne nyögd a bajt, Ha kínja olykor elfog! Míg nyár virít, míg lomb kihajt, A férfi úgyse lesz jobb. Ne sírj, leány, A férfiért, Légy hetyke, fürge, pörge, Csak vállat vonj, ha bánat ért - Hej, táncra, körbe-körbe!" /Shakespearre/

 Mindig vívódom a blogírással kapcsolatban. Néha egyenesen gáznak tartom, máskor jobbnak vélem mégis itt leírni a gondolataimat, mintsem a saját ismerőseimet/barátaimat fárasztani velük. Ráadásul amilyen életet most élek, arra a GÁZ, SZÁNALMAS, MEGZAVARODOTT kifejezések elég enyhék. 

Visszatérve az előző bejegyzésemhez, az említett fiatalember jelentkezését hiába vártam, ugyanis letitott az msnjéről. Viszont ezek után Murphy törvénye szerint az alatt az 1 hónap alatt a városban, illetve nyaralás alatt többet futottunk össze, mint eddig egész ismeretségünk 7 éve alatt bármikor. Természetesen volt pár alkalom, amikor a barátnője is vele volt. Gondolom nem kell leírnom milyen érzés volt látni őket. Gombóc a torokban, gyomor gombostűfejnyire összeszorulva. 

Aztán egyszer együtt álltunk sorban egy helyen, beszélgettünk pár szót, majd aznap bátorkodtam smst írni neki, hogy mi is van. Elmentünk sétálni, beszélegettünk, ami körülbelül havonta megismétlődött. Azóta msnre is visszavett, és természetesen ott folytatta ahol abbahagyta, hülyítés, széptevés... stb. A legutóbbi séta alkalmával viszont teljesen más volt, pezsgőztünk majd hosszas csókcsatát vívtunk egy parkban, miután meg voltam győződve arról - mivel abszolult romantikusan telt az este - hogy mi most aztán óriási lépést tettünk, és mondhatni összejöttünk. Persze a korábbiakat figyelembe véve megtartottam józan ítélőképességemet, és az ég világon semmire nem számítottam ezek után. Jól tettem, ugyanis 2 hetes teljes hallgatás következett. Lehet fogni ezt a külföldi utakra meg minden egyébre, de mindenki tudja jól, hogy ha az ember akarja, el tudja érni a másikat. 

Hosszú hallgatás után aztán msnen jelentkezett újra, majd ismét séta, melyen faggatásra - hogy állsz a barátnőddel? - közli, hogy összeköltöznek, vagy legalábbis úgy néz ki. Na itt PADLÓ, rózsaszín köd totális feloszlása. Csak arra lennék kiváncsi, hogy mégis miért csinálja ezt? Bár szerintem erre a kérdésre ő maga sem tudja a választ, ugyanis mikor feltettem neki, egy nemtudom-mal elintézte az egészet. 

Egyetlen szerencsém, hogy a bizonyos 2 hetes eltűnése alatt én is külföldön töltöttem egy hetet, ahol a társaságunk egyik hímtagjával igen belsőséges  - de nem testi - viszony alakult ki köztünk. Ennyi odafigyelést és törődést nem kaptam senkitől az elmúlt 2-3 évben, és lehet hogy ez befolyásol annyira, viszont most úgy érzem, talán sikerült kizökkentenie ebből a 2 éve tartó önmarcangoló plátói nyakigszarban-ülésből. Hogy folytatása nem lesz az biztos, ugyanis az illető külföldön dolgozik. Hát, ilyen az én formám.

Ülök a gépnél, és várom hogy jelentkezzen. Egy sms, vagy a szokásos msn-en való rejtett megjelenés. De semmi... Én meg csak várok és várok, csak nem tudom miért, és hogy mire. 2 éve kezdődött az egész, akkor kezdődött el bennem valami, ami aztán jó 1 évig csak remény volt, majd utána majdnem valóság lett... igen... volt egy idő amikor úgy éreztem érdeklem, amikor jöttek a hülye indokokból írt sms-ek, a mindennapos msn beszélgetések, és nem kellett napokat, heteket várni arra, hogy feltűnjön a színen és beszélni tudjunk, nem kellett nekem hülye indokokkal smseket kreálnom, hogy kapcsolatba kerülhessek vele. Miért csinálom? Van értelme?

Úgy érzem elrontottam, és ennek már 8 hónapja. Azóta ismét a jó haver kategóriában sínylődöm, bevágva a fiókba mint egy plüssmaci, hogyha kell, tartaléknak még ott legyen. Csak tudnám miért játszom ezt a plüssmaci szerepet, ahelyett hogy azt mondanám ELÉG! én nem leszek a játékszered! Tulajdonképpen lehet, hogy én reagáltam túl az egészet. Hiszen egyetlen csóknál nem történt több, annak is már 3 hónapja. Ami köztünk zajlott az inkább fejben mintsem fizikailag történt... viszont annál mélyebben érint.

Lehet hogy kár hinni az egészben, hogy jó az embernek párkapcsolatban élnie?! Nem tudom... társas lények vagyunk, mégis olyannyira elkeserít az a tudat, és az a világkép amit elém vetítenek, és ami azt sugallja, hogy a szerelem elmúlik, marad a megszoksz vagy megszöksz....

"Csak egy csók volt...
De soha ne feledd: Neked adtam benne a lelkemet."

Minden kezdet nehéz. Az ember életében jönnek-mennek a nők/pasik, és akarva akaratlanul is formálják egymást... Manapság körbenézek, és valahogy nagyon kevés olyan ember van, akitől szívesen elfogadnám a rám gyakorolt hatását, akitől tanulhatnék, épülhetnék, és nem lepasszolnék, bedepresszióznék, nem sivárosodna el a lelki világom. Nagyon érdekes dolgok ezek....

Van egy pasi aki csaknem 6 évig formált, az első nagy szerelem.